2011. március 25., péntek

MAGYARORSZÁG: Szigligeti vár.

Szigligeti vár
FOTÓ:ferengra.

Szigliget a történelmi patinájú várrom alján kialakult falu, a Balaton egyik gyakran látogatott kiránduló és üdülőhelye. Ez az ország egyik legszebb fekvésű, legromantikusabb várromja. A várrom felé vezető úton elhaladunk az egykori Tóti-Lengyel-kúria mellett :a vastag falú, öreg barokk ház kapuját régi családi címer díszíti, ami a várból került ide. A szépen helyreállított kúriában vendéglő működik.






FOTÓ:Civertan.

Szigliget-várát, amelynek a kúp alakú várhegy tetején ma már csak festői fekvésű romjai láthatók. 1260-62 között a pannonhalmi apát építtette. Gazdái gyakran változtak, volt királyi birtok,egy ideig az Újlakyaké,majd a Tóti-Lengyel családé,később Török Bálinté, azután újra a Tóti-Lengyeleké. A török hódítók elleni harc idején, a legendás hírű Török Bálint volt a várúr. A Rákóczi vezette szabadságharc leverése után a császári hadvezetőség leromboltatta a várat. A török időkben egyike volt a legfontosabb észak-balatoni végváraknak. A várrom legépebben megmaradt része a rondella. Innen vezet fel az út a fellegvárba. Innen gyönyörű kilátás tárul elénk a várrom fokairól, a Tapolcai medence vulkanikus hegyeire és a Balaton víztükre felé.

Kilátás a várból.

Kilátás a várból.

2011. március 19., szombat

MAGYARORSZÁG: Nagyvázsonyi vár.

Nagyvázsonyi vár.

A nagyvázsonyi, Vázsonykő nevű vár, középkori eredetű. 1469-től kezdve említik az oklevelek. Később Mátyás király hadvezérének ,a híres fekete sereg parancsnokának, Kinizsi Pálnak adományozta. A török időkben felváltva volt hol török hol magyar kézen Vázsony vára.Véglegesen 1598-ban foglalták vissza a török megszállóktól. Szerepelt a vár Bocskai és Bethlen Gábor harcaiban is, majd 1649-ben a király a Zichy családnak adományozta. Nem sokkal ez után 1663-ban még egyszer szenvedett a vár,a törököktől ,Köprülü Ahmed nagyvezér seregei felgyújtották. Támaszpontja volt Nagyvázsony Vak Bottyán dunántúli hadműveleteinek is. A Rákóczi szabadságharc után a vár elkerülte számos más magyar vár sorsát, nem robbantották fel, de hadi jelentőségét elvesztette. Mind jobban romlott az állapota, középkori lakótornyát úrszéki börtönnek, majd pálinkafőzőnek használták. 1953-ban amikor hozzáfogtak a vár restaurálásához, már csak nem romokban hevert. Ma helyreállítva, az egyik leglátogatottabb várunk. Belső szerkezete teljesen tisztázott: vízzel telt farkasverme, kaputornya, saroktornyos belső várfala és négyszögű udvara a fa vízmedencével különleges látványt nyújt.





A helyreállított, parkosított környezetű várban a feltárások során előkerült faragott kövekből kőtárat rendeztek be. A jellegzetes alakú, zömök négyzetes alaprajzú hajdani lakótoronyban kiállítás nyílt meg a vár történetéről, és az egykori végvári életről. Legendás hírű középkori tulajdonosának Kinizsi Pálnak szobrot is állítottak a vár előtt. A legfőbb látványosság maga a vár, különösen a XV. századi gótikus stílusú lakótorony. A kápolnában Kinizsi Pál vörös márvány sírlapja látható,a kápolna alatti boltozatos helyiségben a környékről, főként a pálos kolostorból származó román,gótikus és reneszánsz faragványokat helyeztek el.


A vár szomszédságában álló egyik régi épületben postamúzeum működik.A faluban található még a Kinizsi által alapított hajdani pálos kolostor és templom,egyike a legszebb késő gótikus stílusú építményeinknek.
Nagyvázsonyban született Várnai Zseni a híres proletárköltő,utcát is neveztek el róla.
A Kinizsi u.65.sz ház falán pedig emléktábla hirdeti Csokonai Vitéz Mihály költő itteni tartózkodásának idejét

.


2011. március 14., hétfő

OLASZORSZÁG: Cremona.




Cremona városa régen gazdag kereskedőhely volt. A csodálatos hangú vonóshangszerek, az Amatik, a Guarnerik és Stradivarik szülőotthona. Itt élt és dolgozott 1648 és 1737 között Antonio Stradivari a híres hegedűkészítő.


























Cremona főtere a Piazza Grande Itália legegységesebb és legszebb városképeinek egyikét nyújtja. 1245-ben épült a Palazzó Commune, és mellette az alig 50 évvel későbbi Loggia dei Militi. A főtér királya azonban az 1100 körül épült Dóm. Homlokzatát törpe-galériák kettős sora díszíti. A földszinti loggiát állatszobrok, szentek képmásai díszítik.

Dóm.
FOTÓ:Einer flog zu Weit.

FOTÓ:Massimo Telo.

Palazzo del Commune
FOTÓ: Massimo Telo.


Palazzo del Commune
FOTÓ:Massimo Telo.


Cremona finomsága: Torrone
Sokszor emlegetik hogy a torronét 1441-ben Cremonában találták fel.Egy esküvő alkalmával készítették előszőr ezt a mézes-mandulás édességet,amely a város főterén álló torony, a Torrazzo alakját mintázza. Az anekdota azonban nem állja ki történelmi vizsgálat próbáját.Mert már a római időkben is hasonló jellegű édességgel zárták a lakomákat.A torronénak régiónként különböző változatai ismertek. Az egyik specialitás amikor az édességet csokoládéval is bevonják.




2011. március 9., szerda

ROMÁNIA: Nagyenyed.

Nagyenyed Gyulafehérvártól 30 km-re a Maros jobb partján fekszik. Nagyenyed helyén két évezreddel ezelőtt kelta eredetű falu volt. A római időkben kisebb jelentőségű településként ismerték,Brucla néven. A magyar királyság idején már megerősített hely volt. Nagyobb jelentőségre csak akkor tett szert ,amikor Gyulafehérvárról 1662-ben ide telepítették a Bethlen Gábor alapította református kollégiumot.

Bethlen Gábor kollégium
Foto:me.

FOTO:Both Előd.

A kollégiumot Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alapította 1622-ben Gyulafehérváron. A török hadak sorozatos támadása miatt azonban 1662-ben Nagyenyedre telepítették. Nagyenyed későbbi hírnevét az idetelepített kollégiumnak köszönhette. Különféle alapítványok ,ösztöndíjak lehetővé tették, hogy szegény sorsú parasztgyerekek is tanuljanak a kollégiumban. Így tanulhatott itt a világhírű Ázsia kutató Körösi Csoma Sándor is.

FOTO: Both Előd.

A kollégiumnak később gimnáziuma, tanítóképzője és református teológiája is volt. 1704-ben a labanc hadak feldúlták Nagyenyedet ,és a kollégium épületét is teljesen tönkretették. Ez az esemény a történelmi háttere Jókai Mór híres elbeszélésének ,,A nagyenyedi két fűzfának".A kollégiumot újjáépítették, elsősorban legnevezetesebb tanárának, Pápai Páriz Ferencnek a jóvoltából.  Itt tanított Áprily Lajos tanár és költő.

FOTÓ:Both Előd.


A kollégiumnak nagy könyv és kéziratgyűjteménye van. A kollégium természettudományi gyűjteménye is igen gazdag:ezt a gyűjteményt múzeummá fejlesztették.

Nagyenyed
FOTÓ: me.

Nagyenyed erődtemplom.
FOTÓ: Coco_ro

Nagyenyed
FOTÓ: me.

Nagyenyed kis Árpád-kori várát a XIV-XV.században jelentősen kibővítették és átépítették. A várban az ún. vártemplom, csaknem egy időben épült a Kolozsvári református templommal,gótikus stílusban de egyszerűbb kivitelben.A református vártemplom szomszédságában álló templom a szászok régi, lerombolt temploma helyén épült. Nagyenyed egyik nevezetessége a történelmi múzeum, amit Bethlen Gábor XIV.századi házában kapott helyet.
Nagyenyed:vártemplom.
FOTÓ: Roamata.

Nagyenyed: vártemplom.
FOTÓ: Roamata.


Nagyenyed
FOTÓ:Roamata.


FOTÓ:Roamata.

2011. március 1., kedd

MAGYARORSZÁG: Fertőrákos.


Fertőrákos az egyik legérdekesebb történelmi, műemléki, természettudományi jelentőséggel bíró település.2001-től a Világörökség része. Fertőrákos neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik a község északi területén emelkedő domb kőbányájával. A kőfejtő anyagát adó fehér, jól faragható Lajta mészkő keletkezése mintegy 10-12 millió évre vezethető vissza, amikor is a környéket a Pannon-beltenger borította. A kőbányászat a római uralom idején kezdődött el és 1948-ig, a bánya bezárásáig ,nagy mélységekbe hatolva lenyűgöző méretű csarnokokat alakított ki. A szép rajzolatú mészkő a környéknek kedvelt építőanyaga volt. Sopronban és Bécsben védőfalak,templomok ,középületek és lakóházak építésére használták. A különleges bányaműveléssel létrejött ,kiváló akusztikájú barlangrendszerben nyaranta nemzetközi hírű barlangszínház működik. A kőfejtő mintegy 5 hektáros területe, a szikfüves és száraz kaszálórét, számos védett növény és állatritkaságnak ad otthont. A kőfejtőt rejtő  dombokról gyönyörű kilátás nyílik a Fertő tóra és környékére.

Fertőrákosi kőfejtő

Fertőrákosi kőfejtő

Fertőrákosi kőfejtő.

VÍZIMALOM NAPÓRÁVAL:A barokk stílusú, volt püspöki vízimalom XVII-XVIII.században épült.Homlokzatán festett napóra és Madonna-kép található.Ma túristaszálló .Udvarán régi a malomban használt tárgyakat állítottak ki .Cím:Fertőrákos. Fő u 141.

Vízimalom.
VILLA RACUS: Kézműves udvar. Ebben a 200-évesnél idősebb parasztházban kerámiaüzletet,helytörténeti gyűjteményt, téglamúzeumot és mezőgazdasági gyűjteményt találunk.

Kézműves udvar.

PÁNEURÓPAI PIKNIK EMLÉKHELY: Ezen a helyen zajlott le 1989.augusztus.19-én a Páneurópai Piknik.Barátkozás a drót két oldalán,magyar-osztrák határon.Keletnémet csoport megjelenése,s a határőrök embersége avatta áttöréssé. A vasfüggöny áttörésének eseményeire az emlékhely díszkútja és kopjafa emlékeztet. A Páneurópai Piknik emlékhely Fertőrákos és Sopronkőhida közelében található
.
Páneurópai Piknik emlékhely.