2016. június 26., vasárnap

CSEHORSZÁG: Cesky Krumlov


Cesky Krumlov város dél Csehországban a Moldva folyó kettős kanyarulatának partján fekszik. Történelmi negyedét az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.
A város a Moldva két akkora hurokjában épült, hogy mindegyikben egy-egy városrész foglal helyet, külön templommal, piaccal, az északi hurok fölötti dombon a várral. Négy híd köti össze egymással a belső és a külső városrészeket. A régi város falain kívül modern lakónegyedek épültek. Krumlov egyik városfelébe a vasútállomás felőli, tornyos Budejovici kapun lépünk be.Ez a vár alatti egyik Óváros a Latrán.








A Latrán utca végén a keskeny Moldva híd mellett emelték a gótikus, majd több ízben megújított, végül 1785-ben bezárt hagymakupolás Szent Jodocus templomot. A Moldva hídon át sétálunk be tulajdonképpeni polgári Óvárosba. Főtere szabálytalan négyszög,amely körül a Moldva ívének megfelelően kör alakban helyezkednek el a középkori hangulatot árasztó utcák, sikátorok. Némelyik kis utcában a közlekedés járművek számára szinte lehetetlen.






A főteret reneszánsz házak övezik, nagyrészt reneszánsz épületekkel vannak tele a kis utcák is. A tér egyik oldalán magasodik a barokk Mária fogadalmi oszlop, itt áll a két házból egybeépített,reneszánsz frízekkel díszített, gótikus árkádsorú városháza is. A térről keletre nyílik a Horni utca az oszloperkélyes, 1520-bsn épült Káplánházzal.Ugyanennek az utcának a végén áll B.Maio da Vomio által épített jezsuita kollégium,amelyből 1773-ban kaszárnya, rá száz esztendőre szálloda lett.




Az Óváros kiemelkedő műemléke a Moldva partján a vékony tornyú,gótikus Szent Vítus templom. Alapítási ideje 1309, de a 15.században teljesen újjáépült.






























Fotók: NOVANTA

2016. június 19., vasárnap

CSEHORSZÁG: Cesky Krumlovi vár


Cesky Krumlov dél Csehországban a Moldva folyó kettős kanyarulatának partján található. Történelmi negyedét az UNESCO a Világörökség részének nyilvánította. Csehországban tucatjával akadnak olyan ódon városok, amelyeknek részben védett a belterületük. Kevés viszont az olyan város mint Cesky Krumlov is, amely teljes egészében élvezi a törvényes műemléki védettséget.A város 510 m magasan fekszik, északról a Blansky les 900-1100 m magas, erdős hegyvidéke, dél felől a Sumava keleti dombsorai határolják. A hegyek ezüstkincseit a 15.században a Rosenbergek már alaposan kiaknázták, és pénzt is vertek belőle.



Cesky Krumlov történelme

Alapítását várnak köszönheti, amelynek "kiszolgáló települése" volt. A mai Alsó-várat az 1200- as évek elején a Witkowitz család építette meg, majd 1302 után az új tulajdonos, az egyre nagyobb hatalmú és a cseh királyi meg az osztrák hercegi koronára állandóan kacsintgató Rosenberg dinasztia fejlesztette tovább. A reneszánsz főúri rezidenciát 1622-ben a stájer Eggenberg hercegek vették meg, akik az erődített várkastélyt könnyedebb barokk kastéllyá alakították át: várszínházat, báltermet, képtárat, lovardát, kerti szökőkutakat, nyári pavilont építettek. Az Eggenbergek is kihalván, 1709-ben Krumlov a Schwarzenberg hercegek birtokába került, ők voltak az utolsó magántulajdonosok. A sok építkezés, toldás következtében ma Krumlov vára nagyságban a prágai Hradzsin után következik.

A Cesky Krumlovi vár

 A várba a Latrán városrészből lehet felmenni, a három alsó kapu valamelyikén, főkapu azonban amelyen át már az első várudvarra lépünk csak egy van. Akár a szűk várlépcsőn is felballaghatunk a várkapuhoz, a Latrán kapu elötti sáncárokban a felvonóhíd alatt medvéket is láthatunk. az ágyukkal ékesített alsó várudvarról nyílik a saroksziklába épült vártorony, a Hrádek ajtaja.A vártömb e messziről látható díszét B.Maio da Vomio építette 1582-87 között. A torony erkélyéről gyönyörű kilátás esik az Alsó-Moldva völgyére, a Cseh erdőre s a Klef hegyre. Az alsó udvaron találjuk a várkönyvtárat és a levéltárat. 



Vártorony






























A vár egyik udvara
























Vártorony múzeum




































































































Kilátás a vártoronyból






Medve a várárokban

A vár bejárata



A krumlovi vár a Hradzsin után Csehország második legnagyobb várépület eggyüttese, megtekintése legalább fél nap és akkor sem látunk mindent hiszen a várnak négy udvara,300 szobája s kertrészlege van. A drága bútorokkal, faliszőnyegekkel, porcelánokkal,képekkel,faragványokkal ékeskedő kastélynak különösen képtára,vitrinterme, ruhagyűjteménye,a 15.században épült nagy s a 18.századból való kis várkápolnája értékes. A Schwarzenbergek gazdagságára jellemző, hogy 1748-ban egy mindmáig párját ritkító álarcosbál termet rendeztek be. Rokokó falfestmények hosszú sora borítja a terem oldalait, groteszk maskarafigurákkal,megszólalásig élethűen. az 1765-66 között épült várszínházban hasonlóan értékes freskókat láthatunk.A színház  rokokó berendezése, minden kulisszája, kosztümje megmaradt.A színházban még most is szoktak előadásokat tartani.
A vár egyik traktusából a másikba régi római vízvezetékre emlékeztető, boltozatos, íves híd vezet át, maga is tiszteletre méltó építmény: három híd egymás fölött.A legfelsőről nagyszerű kilátás nyílik a nyüzsgő városkára és a messzi tájra. A híd a parkba, a lovardába, a barokk szökőkút csoport művészi szobraihoz, és a bellaria nevű nyári pavilonhoz vezet. A várkert délnyugati sarkában halastavat találunk.


























Árkádos híd




    
A vár kertje:
















Fotók: NOVANTA