2013. január 2., szerda

CSEHORSZÁG: Prága-Vysehrad


A Moldva jobb partján emelkedő sziklás magaslaton volt a székhelye az első fejedelemségnek. A cseh mondavilág legősibb része Vysehrádhoz fűződik, a hely ma is nemzeti zarándokhely.A Hradzsin mellett ez a másik fontos prágai várhegy.
Ma a megmaradt bástyák, falak tetején kellemes sétány kanyarog s remek kilátás nyílik mind az Újváros,mind a Moldva bal partja felé. Ligetek, virágos kertek, várkapuk, templomok között vezet fel az út a hegytetőre.


Három kapuja van a várnak. A Cnotek kapun lépünk be a belső várba, itt először a román stílusú kis Szent Márton körtemplomot látjuk meg, ami a 11. században épült.

Bejárat a várba.

Szent Márton körtemplom.



A Szent Péter és Pál templom már messziről látható, kéttornyú, neogótikus épület. Tornyait 1902-ben építették. A templomban Szent Longinus tetemét őrzik, egy kőkoporsóban.
A templom belsejében látható egy deszkára festett Madonna kép, az úgynevezett ,,Esős Madonna" ami 1380 körül készült.


























A templom mellett léphetünk be a Nemzeti Sírkertbe. Ez a prágai temetők közül a legszebb, és a leghíresebb. Itt temették el az első cseh uralkodókat. 1889-ben külön árkádos építményt is emeltek a Nemzet nagyjainak. A cseh művészet, irodalom és tudomány kiemelkedő képviselői nyugszanak itt. A sírok nagy részén művészi síremlék látható.
A temető mellett van a régi préposti épület (1710), az elötte zöldellő parkban pedig Szent Vencel lovasszobra (1678), amely 1879-ig a Vencel téri királyszobor helyén állt.

Prága
Nemzeti sírkert.



Vysehradból a Prágai vár.

FOTÓK: Novanta.

Nincsenek megjegyzések: