A grissini búzalisztből,vízből, élesztőből és kevéske sóból készül. Hogy ropogós legyen ,a tésztából minden levegőt ki kell sajtolni. A kemencéből kikerülő grissini tésztája mindig átsült, de a kenyér soha nem lehet sötét.
A grissini,a furcsa kenyér története, mint sok minden másé a konyhában, a 19.század második felére nyúlik vissza. 1860-ban II. Viktor Emánuel a nizzai grófsággal együtt Savoyát is átadta Franciaországnak, amiért cserébe III. Napóleon hozzásegítette ,hogy az egyesített Olaszország első királya legyen (1861-1878).
Az egyesülési folyamat belpolitikai zűrzavarai közepette is a király nagyon aggódott kisebbik fiáért, mert a herceg nagyon rossz étvágyú volt, válogatott és kenyeret egyáltalán nem evett. Az orvos azt gyanította , hogy a kis herceg ellenkezése mögött valamilyen emésztési zavar húzódhat meg, és megkérte az udvari péket, hogy készítsen könnyű de nem puha belű kenyeret. A pék kitalált egy hosszú, vékony, könnyen törhető,nagyon sokáig sütött fajtát. Azt nem tudjuk hogy a kisherceg ettől megszerette-e a kenyérféléket, de az újfajta pékárúnak rengeteg utánzója akadt a torinói sütödék között, azon versengtek ki tudja a leghosszabb és legvékonyabb kenyeret elővarázsolni a kemencéjéből.
A grissini tehát biztos helyet szerzett magának az olasz étkezőasztalon. Természetesen már nem csupán a torinói kis pékségek készítik, sőt leginkább a kenyérgyárak ontják tonnaszámra a nagyipari módszerekkel előállított finomságot.
A steril csomagolású rúdkenyér bírálói mindig azt kifogásolják hogy jellegtelen az íze. Ezért ők lehetőleg valamelyik hagyományos módszerekkel dolgozó pékhez mennek grissinit venni. Szerencsére ilyenek még ma is léteznek Torino környékén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése