2017. szeptember 18., hétfő

SZLOVÉNIA: Bled


Bled Szlovéniában a Júlia-Alpokban található. Bled legnagyobb turisztikai látványossága a gleccser vájta Bledi tó. Felette egy sziklacsúcson a Bledi vár található. Félkörívben kisebb hegyek veszik körül, mögöttük a Triglav, a Júlia -Alpok legnagyobb hegycsúcsának hófödte csúcsai rajzolódnak ki.
A tó körül zajlik Szlovénia első számú hegyvidéki fürdőhelyének nyüzsgő élete: sétálók, csónakázók, fürdőzők vagy a téli hónapokban síelők, korcsolyázók népesítik be a várost és a tó környékét.
 A 19.század közepén kezdődik a ma világhíres fürdőhely fejlődési korszaka. Ekkor tárják fel a meleg forrásokat, primitív fürdőházakat építenek, majd 1852-ben a svájci Arnold Rikli-aki betegségére itt nyert gyógyulást- szerzi meg a fürdőhely bérletét, s korszerűbb fürdőt, kis földszintes vendégházakat emelve megalapozta a mai Bled alapjait. Az 1849-1857. évek között megépült Bécs- Trieszt vasút bekapcsolja az eddig csak szekérrel,hintóval elérhető Bledet az üdülést,gyógyulást kereső világ vérkeringésébe. 1919-ben állami tulajdonba kerül Bled fürdő. A tó fölé nyúló hegycsúcson a Windischgratz hercegek által épített kastély új tulajdonosa a Karadjordjevic királyi család. Bled lett ekkor az ország nyári fővárosa, szállodák és villák épülnek és élénk nagyvilági fürdőélet váltja fel a sok évszázados csendet. Bled a Júlia-Alpok, a 2863 méter Triglav hegyvilágnak kapuja, sok túra és kirándulás kiindulási pontja.







Bled legismertebb szimbóluma a tóban található kicsi sziget, és a Mária mennybemenetele templom.  A sziget megközelítéséhez bérelhetünk csónakot vagy a hagyományos bledi vízi járművel a pletnaval is átvitethetjük magunkat.
A szigeten lévő templom jóval régebb óta látogatott hely, mint az alig 150 éves múltra visszatekintő fürdőhely. A századok folyamán zarándokok tízezrei keltek át a tavon hogy a 99 gránitlépcsőn felkapaszkodva a csodatévő Mária segítségéért esedezzenek. A hiedelem szerint aki a templom csilingelő harangocskáját háromszor megszólaltatja, annak kívánsága teljesül.



Bled 475 m tengerszint fölötti magasságban helyezkedik el a tó mellett. A Száva völgyétől csak nagyobb dombok, hegyecskék választják el, délnyugat felől azonban egészen a Triglavig fokozatosan emelkedő hegyek fonnak köréje hegykoszorút. Bled páratlan természeti szépségének az ellentétek adnak megragadó bájt: a majd 3000 m-ig magasodó hegykoszorú és a csillámló tótükör:a Bledi tó.
A 2130 méter hosszú,legszélesebb helyén 1032 széles, legmélyebb helyén 30,6 méter mélységű, 145 hektár területű, nyáron 25 fokos vizű tó a jégkorszak utáni olvadás idején keletkezett. Az üdülőhely központja a tó északi oldalát foglalja el, ahonnan kiindulva 7 km hosszú sétányút vezet körül a tóparton.





















Fotók: NOVANTA

Nincsenek megjegyzések: