2013. augusztus 4., vasárnap

HORVÁTORSZÁG: Senj -Nehaj erőd


A dombon ahol az erőd áll a római korban temető volt, majd 13.században a Frangepánok itt építették a Szt. Péter templomot és kolostort. Mellettük állt a templomos lovak Szt. György temploma és kolostora és néhány egyéb épület. A 15.-16. században, amikor mind a velenceiek, mind pedig a Boszniából előrehatoló törökök részéről egyre erősödtek a támadások, Senj viselte ezek súlyát. Amikor az uszkókok főkapitánya Lenkovics Iván vette kezébe a védelmet, belátta hogy a várost modern erődítmény nélkül nem lehet megvédeni, kegyetlen megoldáshoz folyamodott. Leromboltatta a római kori város maradványait a városfalon kívül épült, dombteteji, 13.századi Szt. Péter templomot és kolostort, amelyet még a Frangepánok építettek. Ugyan erre a sorsra jutott a templomos lovagok Szt. György temploma és kolostora, a pauliánus kolostor, valamint minden egyéb, falon kívüli épület.


Mindezek helyén épült 1558-ban a mintegy 24x24 m alapterületű, 18 m magas, több mint 3 m vastag falú, négy sarkán bástyatornyos Nehaj vár, amelynek udvarában ciszternakút biztosította a védők vízellátását.



A földszinti termekben volt a konyha, a fegyvertár és az őrség kaszárnyája, az emeleti szinten pedig ágyúállások védték a várost a minden irányból jövő támadásoktól.Az erőd az évszázadok alatt tönkrement 1965-1977 között felújították, utoljára 2005-ben renoválták. Jelenleg a Senji uszkokok című kiállítás tekinthető meg benne.

Nehaj erőd




Fotók: NOVANTA

Nincsenek megjegyzések: